Soros György Mein Kampfja - egy karakter-öngyilkosság bemutatása

(Jelen cikkem Soros György: A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása című könyvét hivatott bemutatni. Az idézetek utáni zárójelben lévő számok a Scolar Kiadó, Budapesten 2001. évben megjelent kiadás oldalszámai)

   Aki azt várja, hogy Soros könyveinél valamit is számít a cím, és itt majd részletesen, logikusan fölépítve kifejti, hogy mi a nyílt társadalom, az csalódni fog. Ez is egy ellentmondásokkal teli, szedett-vedett, csapongó elmélkedés csupán. Próbál tudományos lenni, próbál filozofálni, de önmagának és olvasóinak egyaránt bevallja, hogy erre valójában képtelen: "Az 1960-as években három éven át foglalkoztam ezzel a problémával, de mivel egy nap rádöbbentem, hogy magam sem értem, mit írtam az előző napon, feladtam." (34) Itt a reflexivitás problémájára gondol, ami világnézetének alapja, s alább ki is fejtem mit ért ez alatt. Ezt a könyvet 2000-ben írta, 70 évesen, s fő művének tartja. Abban mindenképp igaza van, hogy ebben gondolkodásának, világképének ördögi volta minden logikai bukfenc és zavarosság ellenére világosan megjelenik. Ezért is kárhoztatom, hogy ebben a politikai helyzetben, ami most e cikk írásakor van Magyarországon és Európában, amikor a kormány felvállalja az összeütközést Sorossal, akkor a jobboldali média nem idéz ebből a könyvből, ami Soros Mein Kampfjának tekinthető. Őrajta már nem kell karaktergyilkosságot elkövetni, hiszen ezt már önmaga megtette ezzel a könyvvel. Soros önkeze által lett erkölcsi hulla.

Soros és a tudomány

   Gondolkodásának elindítója Karl Popper "Open Society and Its Enemies" (A nyílt társadalom és ellenségei) c. munkája, ami magyarul is olvasható. Ebből merít Soros, de túl is lép rajta. Számára fontos a "reflexivitás" fogalma, amit "a kétirányú visszacsatolási mechanizmus"-ként is emleget. A valóságot képtelenek vagyunk teljes egészében felfogni, ezért minden modell hibás, ami alapján cselekszünk és rendszereket - így társadalmat is ez alapján - építünk fel. Soros a tudományra vetíti le először mindezt, ahol a természettudományok természetesen nem reflexívek, hiszen kísérleti úton bizonyíthatóak vagy cáfolhatóak az elméletek. A társadalomtudományok viszont nem ilyenek, mert nem a természettel, hanem a gondolkodó és döntéseket hozó, tehát kiszámíthatatlan emberi természettel foglalkozik, amely képtelen teljes valójában a körülötte lévő valóságot tökéletesen megragadni, ráadásul döntéseivel, tetteivel és gondolataival is képes másokra hatni, tehát befolyásolni a társadalmat, az őt körülvevő valóságot. Tehát reflexív. Ebből következik, hogy minden olyan magát tudománynak nevező szellemi terület, amely az emberrel foglalkozik, maga is reflexíven működik.
   Visszatérve kicsit a természettudományokra, rá szeretnék mutatni két ellentmondásra. Soros később a következőt állítja a tudományos módszertannal kapcsolatban, hogy bármilyen hipotézist föl lehet állítani, s az mindaddig érvényes, amíg valaki nem cáfolja meg: "Az általánosításokat nem lehet igazolni, elég az, ha nem cáfolja meg őket semmi - feltéve, hogy így elkerülhető az induktív észlelés csapdája. Nem kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy a nap mindig keleten kel fel, azért mert eddig minden reggel így történt. Elegendő csupán átmenetileg elfogadni ezt a feltételezést - egészen addig, míg meg nem cáfolja valami. Ezzel a módszerrel elegánsan lehet megoldani még az áthidalhatatlan logikai problémákat is, és lehetővé válik, hogy a hipotézisek alapján pontos előrejelzéseket és értelmezéseket adjunk úgy, hogy azok igazolásához nem ragaszkodunk." (68) Nem tudom, akkor Soros szerint miként fejlődhettek a természettudományok, ha mindent megkérdőjeleznek, még a legalapvetőbb tényeket is. Továbbá épp a reflexivitással kapcsolatban jelentette ki, hogy a természettudományok tézisei kísérletekkel bizonyíthatóak, most meg ennek az ellenkezőjét írja.
   Továbbá ide hozza a kvantummechanikát: "A reflexivitás rövidzárlatot okoz a megfigyelések és a tények között, ami ugyanúgy érvényes a tudósokra, mint magukra a szereplőkre. Ezzel egy rendkívül lényeges ponthoz érkeztünk, amelynek fontosságát jól érzékelteti, ha például összevetjük a reflexivitás határozatlanságát a kvantum részecskék viselkedésében tapasztalható bizonytalansággal. A határozatlanság hasonlóságot mutat, míg lényeges különbséget találunk a megfigyelő és a vizsgált jelenség kapcsolatában. A kvantum részecskék viselkedése független attól, hogy Heisenberg határozatlansági relációját elfogadjuk vagy sem, míg az embereket a tudományos elméletek éppúgy befolyásolják, mint a meggyőződésük." (73)
   Pont a megfigyelő és a vizsgált jelenség közötti kapcsolat mutat rokonságot a reflexivitás gondolatával, hiszen a kvantummechanika lényege, hogy a megfigyelő befolyásolja a kvantum részecskék viselkedését és állapotát. Ennek kifejtése messzire vezetne, s számomra bizonyítja egy teremtő és fenntartó, ha tetszik Gondviselő létét. Ez a tudomány isten-bizonyítéka, amelyről a haereticus.hu több cikkében is írtam. E két idézet is mutatja Soros logikai bukfenceit és szerencsétlenkedéseit a példák megválasztásában, ami végigvonul könyvén és kicsúcsosodik az amoralitás apológiájának Soros féle kísérletekor, mely gondolkodásának ördögi voltát fogja végül leleplezni.
   Tehát Soros szerint mind a társadalomtudomány, mind a közgazdaságtan reflexív. Ezek csak próbálnak a természettudományok eszközeivel élni, s maguknak tudományos, megcáfolhatatlan igazságokat tulajdonítani, miközben ez természetüknél fogva lehetetlen, ti. hogy a tökéletlen emberek tökéletlen viselkedésével foglalkoznak. Soros alaptétele, hogy a reflexivitást el kell fogadni a társadalomtudományok területén, és ezzel bevallaniuk ezen "tudományok" művelőinek, hogy szakterületük nem tartozik a tudományok közé. Könyve nagy részét ennek fejtegetése teszi ki, valamint hogy a reflexivitás elméletét a tőzsdei spekulációin keresztül is bemutassa, alátámassza. Továbbá igyekszik cáfolni a közgazdaságtan azon kőbevésett téziseit, hogy a piac, ha békén hagyják mindent megold, s hogy mindig egyensúly közeli állapotra törekszik.

Soros befolyása a politikára

   Hosszasan taglalja, hogy milyen szerepe volt például az 1997-99-es orosz válság idején. Ez a hosszabb rész világosan mutatja, miként avatkozik egyes országok belügyeibe, hogyan rángat dróton politikusokat.
A "Ki hagyta magára Oroszországot?" című fejezetet ezzel kezdi:
"A nyílt társadalomba való átmenethez forradalmi változásokat kellett véghezvinni a rendszerben, amit külső segítség nélkül nem lehetett végrehajtani. Ez a felismerés késztetett arra, hogy rövid idő alatt a volt szovjet birodalom minél több országában hozzak létre Nyílt Társadalom Alapítványt." (267)
Szerinte, ha a nyugati nyílt társadalmak elkötelezettek lettek volna zárt társadalmak nyílttá tételére mind eszmeileg, mind anyagilag egy Marsall-terv féle új segélyezéssel színre lépve, akkor "Oroszországot rá lehetett volna állítani a piacgazdaság és a nyílt társadalom felé vezető útra." (268)
Leírja, hogy milyen kísérleteket tett, hogy jobb belátásra bírja a nyugati országokat. Ellenezte az IMF és a Világbank közbelépését. Létrehozta a Nemzetközi Tudományos Alapítványt összesen 140 millió dolláros tőkével, hogy 40000 tudóst támogassanak, ezzel példát mutatva a nyugati tőkéseknek. Mikor ez nem sikerült, a segítség "erőszakosabb formát" (273) öltött. Az 1996-os davosi Világgazdasági Fórumon Borisz Berezovszkijjal tárgyalva egyengette Jelcin újraválasztását. 1997-ben részt vett az orosz állami telefontársaság, a Szvazinveszt árverésén. Itt szembekerült Berezovszkijjal, akivel továbbra is találkozgatott. Számításait azonban keresztülhúzta a gazdasági válság kirobbanása. Itt egy "valós idejű" kísérletet tett. Napi bontásban mutatja be, hogyan változott a rubel (spot), rubel forwardok, GKO (Rubel alapú orosz államkötvények), Prins (Dollár alapú orosz államkötvények hozama), az S&P és a 30 éves futamidejű USA-kincstárjegy árfolyama. Ebben a pár napban folyamatosan telefonálgatott Oroszországba és az USA-ba, Antonij Csubajszot, annak helyettesét, Jegor Gajdant, az USA pénzügyminisztériumában dolgozó nemzetközi ügyekért felelős minisztert, David Liptont hívogatva. Árfolyam stabilizáló alapot próbált összekalapolni, sikertelenül. Végül írt egy nyílt levelet a Financial Timesba. Soros szerint a levele mért megsemmisítő csapást az orosz piacra:
"Levelemet nagy érdeklődés fogadta, de az irányított valutaárfolyam-rendszer bevezetése helyett a leértékelési javaslatomra irányult a figyelem. Ez igen fontos tényezővé vált az újabban >>fekete csütörtökként<< nevezett nap eseményeiben. Mivel egyáltalán nem ez volt a szándékom, kötelességemnek éreztem a következő nyilatkozatot tenni:
Az orosz pénzpiacokon keletkezett zűrzavarnak semmi köze nincs ahhoz, amit mondtam, vagy tettem. Nincsenek fedezetlen ügyleteim rubelben, és nem is áll szándékunkban valutát fedezetlenül kiadni. Igazság szerint a portfóliónkat jelentősen károsítaná egy leértékelés.
A Finencial Timeshoz írt levelem célja a Hetek kormányainak felébresztése volt. Bár az orosz kormány tőle telhetően mindent megtesz a helyzet megoldása érdekében, külföldi segítség nélkül nem boldogulhat." (285)
Augusztus 14-én beszél Rubin pénzügyminiszterrel felajánlva segítsége fejében, hogy ő maga Moszkvába repül a probléma megvitatására. 16-án interjút ad, azaz magyarázkodik, az Echo Moszkva rádióállomásnak, majd többször beszél Gajdannal az irányított valutaárfolyam-rendszer létrehozásáról.
Tehát mosdatta magát, pedig ő maga is úgy látja a könyve megírásánál, hogy az összeomlás pont a levelének következménye volt (sokadik önellentmondása). Végül elszabadulnak az árfolyamok és már hiába minden telefonálgatás és beszélgetés. Jelcin bukása és Putyin színre lépése pedig teljesen keresztülhúzzák terveit. 2000-ben, a könyv írásakor még reménykedik, hogy az orosz befektetései még majd egyszer megtérülnek, de már akkor sem bízott abban, hogy Putyin a soros-féle nyílt társadalmat fogja építeni (295). Az oroszországi folyamatokért tehát a nyugati nyílt társadalmakat és a piaci fundamentalizmust kárhoztatja, hiába - akarva-akaratlan -az ő levele adta meg a végső lökést a szakadékba.

Egy új globális pénzügyi rendszer

   Az IMF és a Valutaalap a befektetőket és a bankokat igyekszik megsegíteni. Az IMF a fizetésképtelenség szélére sodródott állam kormányának előirányzott és tőle megkövetelt intézkedésekkel a hitelek visszafizetésének érdekében segítik a fizetésképtelenség szélére sodródott államot. Az IMF módszere sikerült Mexikóban 1994-es válság idején. Ezen felbuzdulva sokan a kimentésre spekulálva fektettek be Oroszországban, de ez az 1997-99-es válság esetében már nem sikerült, mivel kimentésük "erkölcsi kockázat"-ot jelent. A szerző a spekulánsok erkölcsi alapon történő ki nem mentését okolja Oroszország fizetésképtelenségére kifejtett igyekezet kudarcáért (304). Az "erkölcsi kockázat" megjelenése Soros szerint alapvetően amorális intézményrendszerben, azaz a piacon, nem kívánatos szemlélet, mert akadályozza a spekuláns tőke - azaz végső kölcsönadók - megjelenését a fejlődő piacokon. Soros a "kiegyensúlyozott pálya" kifejezést vezeti be az erkölcsi kockázat ellensúlyozására (308).

Egy új globális politikai rendszer

   Soros egy világméretű szövetségről álmodik, amit a Nyílt Társadalom Szövetség"-ként emleget könyvében. Ez a szövetség nem jelentené a nemzetállamok megszűnését. Létrehozását meglévő államok és szervezetek felhasználásával képzeli el, tehát nem a nulláról kellene felépíteni mindent. E szövetség célja, hogy a nyílt társadalmakként működő "érett demokráciák" (365) egy szövetségi rendszerbe tömörüljenek. Ezáltal a Nyílt Társadalom eszméjét globális szintre emelnék. Ami közös ezekben a tagországokban, hogy állampolgárainak meghagynák a szabad döntést arról, hogyan szervezik meg az életüket. Csupán a kereteket biztosítanák egy demokratikus alkotmánnyal, a jog uralmának megteremtésével, a szólás- és sajtószabadság, a független igazságszolgáltatás és más szabadságjogok biztosításával, valamint ezek fölötti őrködéssel. Ennek előnye, hogy "minden társadalom szabad kezet kaphatna saját jellegének kialakítására." (380) Ugyanakkor belső ellenőrzésként a legszorosabban együttműködő és minden tekintetben nyitott államok jutalmaznák egymást, míg a problémásakat büntetnék, például gazdasági szankciókkal. A büntetésekkel egy ország belügyeibe való beavatkozásra azonban csak a legvégső esetben kerülhet sor. Ha egy tagállam letér a Nyílt Társadalom útjáról, akkor ki kell zárni a Szövetségből. Soros szerint a mai globális szervezeteknek az a baja, hogy a renitens tagállamok kizárását nem hajlandók meglépni, így veszélyeztetve belső integritásukat. A hangsúly a megelőzésen van. Ugyanez igaz a nem tagországokra. A zárt társadalmakat a Szövetségnek kötelessége lenne nyitottá tenni nem visszariadva a külső beavatkozástól sem. S mivel lenne közös hadsereg is, így a Szövetség legvégső esetben akár katonailag is beavatkozhatna Soros szerint. Ezt azonban meg kell előzni: "A politikai szövetség célja pontosan az lenne, hogy elkerüljük a katonai akciókat. A megfelelő motiváció és a bojkott lehetősége az esetek többségében kikényszeríti a meghátrálást. Természetesen lesznek kivételek, ezért nem kell végleg megszüntetni a katonai szövetséget. Ha pedig mégis katonai beavatkozásra kerül sor, a korábbi megelőző intézkedések nagyobb legitimitást adnak a cselekvésre.
Soros a Nyílt Társadalom Szövetséget nem a semmiből kívánja felépíteni, hanem a meglévő globális szervezeteket megtartaná, a célnak megfelelően a szükséges mértékben átalakítva. A folyamat élére az USA-t tudná elképzelni, ha annak "multilaterális" hívei képesek egységfrontot létrehozni mindkét pártban, a republikánusoknál és a demokratáknál egyaránt. A másik szervezet az EU, amely eleinte ígéretesnek tűnt a szerző szemében, amíg a világháborúk emléke élénken a köztudatban élt. Idővel azonban az "egyesült Európát ellenző, nacionalista és idegengyűlölő nézeteket valló kisebbség súlya egyre növekszik" (374). Az EU jelen formájában nem képes a szervezet létrehozásában előrelépéseket tenni, mert nincs egységes külpolitikája és a nemzetállamok jelenleg túl önállóak. Nagyobb integráció kellene. A NATO lehetne a Szövetség haderejének alapja. A NATO-ról megemlíti, hogy a 90-es rendszerváltás utáni bővítését, azaz a posztkommunista államok fölvételét - övező vitában maga is részt vett Közép-Európai Egyetemen szervezett konferenciával. Ezután a koszovói válsággal kapcsolatosan nosztalgiázik, így itt elmarad, hogyan képzeli a NATO szerepét a folyamatban.

A nyílt társadalom alapelveit nem akarja meghatározni, ezt a feladatot a Nyílt Társadalom Szövetségre bízza. A jól viselkedő országokat jutalmazni kell, a renitenseket büntetni. A jutalmazás az IMF dolga lenne. Folyamatosan ellenőrizné a tagállamok pénzügyi rendszerét és pénzügyi szempontból döntené el mi számít helyes gazdaságpolitikának, de a pénzügyi szempontokba belejátszanának politikaiak is.
Nemzeti árfolyamok eltörlését üdvösnek tartaná, mert azok "megléte akadályozza a gazdaság gördülékenységét" (323). Az euró megalkotását e tekintetben példaértékűnek tartja, de a közös valuta egy nemzetközi központi bank létrehozását teszi szükségessé.


Soros és a nyílt társadalom

   A "radikális gyarlóság" jellemzi az egyént és a társadalmat egyaránt, azaz minden elmélet és társadalmi berendezkedés hibákat hordoz magában, és állandó, véget nem érő kísérletezéseken alapuló tökéletesítésre szorul. A nyílt társadalom Sorosnál csupán azt jelenti, hogy olyan társadalmi berendezkedés, amely tudatában van annak, hogy a tökéletes társadalmat sosem éri el - legfeljebb a "második legtökéletesebbet" -, ezért mindig nyitottnak kell lennie a fejlődésre. A zárt társadalom - a nyitott társadalom ellentéteként - képtelen a fejlődésre, mivel magát tökéletesnek és örökkévalónak képzeli. Néhány alapelvet azért lefektet könyvében, de ezt inkább kölcsönzi, mintha saját maga már idáig nem jutott volna:
"Miként lehetne ezeket az alapelveket a jelenlegi történelmi helyzetben vett nyílt társadalom konkrét feltételeiként megfogalmazni? Alapítványom elnöke, Aryeh Neier hét körülményt javasolt:
- Rendszeres, szabad és igazságos választások
- Szabad és pluralista média
- Független igazságszolgáltatás által őrzött jogállamiság
- A kisebbségi jogok alkotmányos védelme
- Piacgazdaság, amely tiszteletben tartja a tulajdonhoz fűződő jogot, továbbá lehetőségeket és védőhálót biztosít a hátrányos helyzetűeknek
- Elkötelezettség a konfliktusok békés rendezésére
- A korrupció megfékezését célzó törvények" (164)
A Szovjetunió felbomlása után Soros egyrészt rá kellett jöjjön, hogy a zárt társadalom felbomlásából nem következik egy nyílt társadalom megalakulása. Továbbá csalódásának ad hangot, hogy a nyílt társadalmak polgárai - pl. az USA polgárai is - nem büszkék a társadalmuk nyitott voltára, valamint nem támogatják más országok nyílttá tételét. Valamint világnézetének duális jellegét saját maga is fölülbírálta. A nyílt társadalmat már nemcsak a zárt fenyegeti, hanem a közgazdaságtan alap dogmáinak és értékeinek leszivárgása más területekre, azaz a társadalmi értékek elüzletiesedése.

Soros és a civil szervezetek

   Soros könyvében alig szól a civil szervezetekről. Megemlíti, hogy saját alapítványa támogatta, és mind a mai napig támogatja őket. Csak két dologgal jellemzi őket. Egyrészt gazdasági szervezetnek tart minden civil tömörülést, mert működésükhöz pénzt fogadnak el. Továbbá furcsa módon bizalmatlan velük szemben. Csak arra tartja őket alkalmasnak, hogy egy-egy ügyet sikerre vigyenek, de a következőktől is tart:
"A demokrácia deficit minden nemzetközi szervezetet érint, de ha a Nyílt Társadalom Szövetségnek sikerülne törvényhozó testületté alakítania az ENSZ-közgyűlést, talán túlságosan is sok lenne a demokrácia - félő, hogy minden civil szervezet az ajtót döngetné a javaslataival. A nemzetközi civil társadalom nagy eredményekre képes - például elérte a taposóaknák betiltását -, de az internet révén lassan már mindenhová betenné a lábát." (392) Továbbá eléggé nem várt módon jellemzi őket: "Miközben az önelégült és önjelölt civil szervezetekkel szemben meglehetősen szkeptikus vagyok..." (393)

Soros és az amoralitás

   A könyv legfontosabb része megítélésem szerint a hatodik fejezet, amely "A társadalmi értékek kérdése" címet kapta. Soros ebben vall világnézetéről, életfilozófiájáról. Ennek fejtegetése során derül ki erkölcsi beállítottsága, s hogy mennyire nem érti mi a baj szemléletének amorális, tehát erkölcs nélküli mivoltával. De kezdjük az elején.
Eleinte úgy ír, mint aki tisztában volt a pénzügyi tevékenységének erkölcsi következményeivel, ti. hogy manőverei következményeinek - azaz az árfolyamok esésének, amire számtalan alkalommal játszott, sőt előmozdított - tömegek látták a kárát. Azonban már tevékenysége kezdetén látta, hogy az erkölcsi aggályok akadályozzák hatékonyságában, ezért azt a legjobb figyelmen kívül hagyni. Ezt meg is ideológizálja azzal, hogyha ő kiszállt volna, akkor más ugyanazt megtette volna helyette. Körülbelül ennyi is az egész gondolatmenet, csak épp ezt fejtegeti, ismételgeti folyamatosan, annyira hogy a végén már önmagának is ellent mond, s tovább súlyosbítja erkölcsi megítélését.
Kezdeném azzal az érvvel, amivel találkoztam lépten-nyomon, s akár Soros is írhatta volna könyvében, valamiért mégsem tette, vagy csak közvetetten, hogy ti. a piacok a moralitást mellőzve működnek. Adnak vesznek részvényeket és sortolgatnak, és nem foglalkoznak ennek következményeivel. Csakhogy ez az érv nem igazolja azt, hogy amennyiben ez egy szabad, megengedett és még jogilag körül is bástyázott tevékenység, akkor is figyelmen kívül hagyhatjuk annak erkölcsi következményeit. Soros is eljut odáig, hogy önmagával ellentmondásba keveredve kijelenti, hogy egyéni szereplők nincsenek hatással a pénzpiaci folyamatokra, mert egyetlen szereplő nem képes jelentősen befolyásolni az árakat, ezért semmiféle erkölcsi felelősség az egyéni szereplőket nem érinti, miközben egy másik helyen saját egyéni tettének negatív következményeit említi. Meggyőződése, hogy csak a kollektív folyamatoknak vannak hatásai. Nos ezzel három baj van. Egyrészt a kollektív folyamatok egyének tevékenységének összessége, tehát az egyén igenis felelős, hogy falkába verődve véghezvitt tevékenységének milyen következményei vannak. Például egy rablógyilkos egyedül, névtelenül nyugodtan garázdákodhat. Egyénként egyes állampolgárok megölése és kifosztása egyáltalán nincs hatással a társadalom egészére, így az amorális. Esetleg, ha már a rablógyilkosok aránya meghalad egy kritikus szintet, akkor felborítja a társadalmi rendet, de a névtelen egyéni elkövető akkor sem ítélhető el. Legalább is Soros érveiből ez következik. A másik gond az, hogy Soros pont megcáfolja előbbi állítását azzal, hogy felidézi, hogy ő egyéni szereplőként majdnem bedöntötte az angol fontot. Egy mondaton belül azonban már védekezik is azzal, hogy más is megtette volna ezt helyette, továbbá az angol kormány is már elhatározta a font leértékelését. Mintha tudat alatt érzékelné magyarázatának elégtelenségét, már hozzáteszi, hogy az ismeretlen, névtelen egyéni szereplőnek nincs akkora hatása, hogy tettének következményei lehetnének. Ő az angol fonttal kapcsolatos 1992-es manőveréhez köti egész tevékenységének fordulópontját, mivel ekkor vált végleg a nagy nyilvánosság előtt közismertté. Sőt módszereit azóta könyvekben is "közkinccsé" tette. Így már szerinte egyedül is befolyásolhatja a piaci folyamatokat. Arra viszont nem jut el, hogy belássa tetteinek erkölcsi következményeit. Ő továbbra is állítja, pénzügyi tevékenysége amorális, tehát nem erkölcstelen, hanem erkölcs nélküli. Ebből következik állításának harmadik buktatója. Ezzel meggyőződésem szerint az a baj, hogy nincs olyan tett, ami amorális volna. Érvelése nyelvileg is megbukik, mert a latin "a" előtag fosztóképző, ami a magyar "-tlen"-nek felel meg, tehát "erkölcstelen"-t jelent az "amorális" latin kifejezés. Továbbá minden tettünknek vannak, vagy lehetnek következményei, amelyek erkölcsi megítélés alá eshetnek. S ha maga Soros kijelenti, hogy a piaci folyamatoknak igenis vannak erkölcsi következményei, akkor vannak. Csak szerinte figyelmen kívül kell ezt hagyni. Az amúgy se rózsás helyzetét tovább rontja egy minősíthetetlen hasonlattal, amire ugyanaz az általános magyarázat, hogy "de hát a pénzvilág így működik". Íme:
"A társadalmi problémák megoldását persze hiba volna a cégekre bízni, hiszen azoknak egyetlen céljuk van: a profitszerzés. Minél erősebb a verseny, annál kevésbé lóghatnak ki a sorból. A vezetőség hiába áll jó szándékú és becsületes emberekből, a helyzetük nem sok teret kínál a manőverezésre: kötelességük érvényesíteni a cég érdekeit. Ha úgy gondolják, hogy a cigaretta egészségtelen, vagy hogy erkölcstelen polgárháborút szítani egy bánya kitermelési jogának megszerzése miatt, akkor ott kell hagyniuk az állásukat. A helyüket olyanok fogják betölteni, akik hajlandóak a munka elvégzésére." (192)
Tehát amorális tett polgárháborút szítani a profitért. S ő tetszeleg emberbaráti szerepben? Mikor ezt idéztem másoknak közösségi oldalakon, jött a tipikus válasz, hogy a világ és a pénzpiacok így működnek. Ez törvényes, meg nincs ezzel probléma. Sajnos a társadalmunk elfogadja a fenti példát, normális folyamatnak. S mert a törvény nem bünteti, hogy egy üzletember, vagy globális cég igazgatója háborúkat robbantson ki a profitért, sok tíz- és százezer ember halálát okozva, milliókat nyomorba döntve egy harmadik világbeli országban, még nem jelenti azt, hogy tettük nem emberiesség elleni bűntett.
Sorost még belülről is kritika éri, de a tudatáig nem jut el a felismerés, hogy nincs igaza, sőt a "Felülvizsgálat" című alfejezetecskében így ír:
"A könyv első kiadásának visszhangjából azt szűrtem le, hogy az emberek nehezen tudják elfogadni azt a tételt, mely szerint a piacok amorálisak. Nagyon sok az olyan ember (köztük újságírók, akik jó színben akarnak feltűnni), aki fontosnak tartja az erkölcsösséget, és a pénzpiacokat erkölcstelennek tekinti. Az a nézet, mely szerint a piaci viselkedés erkölcs nélküli lenne, nem fér össze a világképükkel. Azt hiszik, hogy gondolatmenetem önös érdekeket szolgál: csupán mentségként használom, hogy igazolhassam a spekulánsként elkövetett erkölcstelenségeimet. Ezzel a véleménnyel olyan gyakran találkozom, hogy úgy gondolom: talán sikerült valami eredetit és fontosat mondanom. Ne feledjük azonban, hogy az erkölcsösség és a vallás fejlődése korábban ment végbe, mint a pénzpiacoké. Ezért meglehet, hogy én, mint pénzügyi spekuláns, másképpen gondolkodom ezekről a dolgokról." (188-189)
Ez az idézet az önkritikára képtelenségét tükrözi. Meg azt, hogy a könyvében máshol amúgy általa is elismert erkölcsi következményeket, mint egyén, teljesen eltolta magától. Szerinte erkölcsi ítélet alá vonni tetteit, csupán tetszelgés, álszentség, sőt még a bírálók világképét kritizálja, hogy nem nőnek föl "egyedi" nézetéhez, hogy a piacok amorálisak. " Ne feledjük azonban, hogy az erkölcsösség és a vallás fejlődése korábban ment végbe, mint a pénzpiacoké." Írja, mintegy azt sugallva, hogy a piac egyfajta darwini evolúciókén az erkölcsösség és a vallás utáni következő, azokat meghaladó és kizáró fejlődési lépcsőfok lenne.
Ezután még fölidézi, hogy vitája volt egy belső emberével, dél-afrikai alapítványa vezetőjével Frederik van Zyl Slabberttel. "Frederik mélyen vallásos, és számára elfogadhatatlan, hogy bármilyen cselekedet amorális lehet. Mi több, az erkölcs nélküliséget még az erkölcstelenségnél is nagyobb bűnnek tartja." (190) Sorosnak persze ez a szervezetéből jött kritika sem fér bele világképébe.

   Összefoglalva: Soros műve önmagában jelentéktelen, ellentmondásokkal teli könyv, aminek értéke önmagában semmi. Se filozófiai, se tudományos, de még pénzügyi témában sem tud semmi olyat kijelenteni, ami az adott területen megállná helyét, nemhogy előre mutatna. Jelentősége viszont megítélésem szerint óriási atekintetben, hogy Soros személye rendkívüli befolyással bír a ma európai és amerikai liberális hatalmi körökre, s erről a befolyásos személyről két szempontból tökéletes képet ad. Egyrészt milyen erkölcsi alapokon áll, másrészt leleplezi cselekedetei célját és módszerét. Előbbire nézve megtudjuk, hogy nincs szükség vele kapcsolatban semmilyen karaktergyilkosságra, hiszen egy erkölcsi hulláról beszélünk, aki e könyvével végképp politikai, szellemi öngyilkosságot követett el. Utóbbira nézve megtudjuk, hogy egy Nyílt Társadalom Szövetségben gondolkodik, amelynek egyik alapja és előképe pont az Európai Unió, amelyben a 2015-ben kiteljesedő migránsválság óta egyre nyíltabban, 2017-re pedig teljesen világosan és leplezetlenül színre lép Soros György. Megtudjuk, hogy korábban milyen befolyása volt már az épp hatalmon lévőkre, hogyan befolyásolta egyes országok belpolitikáját. E könyvből megtudjuk, hogy ő nyílt társadalmakat akar. Tervének azonban útjában állnak azok a nemzetállamok, amelyek védeni akarják társadalmi és területi integritásukat, egységüket. Nem hajlandóak aszerint a rend szerint élni, amelyet Soros helyénvalónak tart. Nem hajlandóak a liberálisok nemzettagadó és idegeneket előnyben részesítő politikáját magukévá tenni. Ezért propagandával, pénzzel és NGO-kkal megsegítve Európára küldte a korábban a CIA és NGO-k által felrobbantott arab országok szilánkjaira bomlott társadalmainak maradványait. Csakhogy értelmi képességeinek valódi szintjét minősíti, hogy úgy akar ő Európából a Nyílt Társadalom Szövetség alapját megteremteni, hogy a már nyitott, illetve a szándéka szerint nyílttá teendő államokat a teljesen más kultúrájú zárt társadalmak romjaival akarja beborítani. Saját tervét ássa alá, amikor kinyilvánítja abbéli akaratát, hogy Európa legalább egy millió muszlim országokból származó migránst fogadjon be évente - sőt ezt pénzzel és befolyásával is lépten-nyomon megtámogatja. Az az Európa, amely a liberális berendezkedés és erkölcstelenség következtében mind gyökerét, mind reprodukciós képességét elvesztette. A main stream média Soros Györgyöt emberbarátként, nagy államférfiként kívánja láttatni, de ez a könyve, élete főműve, Mein Kampfja világosan bemutatja valódi természetének erkölcstelen, ördögi voltát, amelyet megítélésem szerint a konzervatív médiának be kell mutatnia, le kell lepleznie. Ehhez pedig még nagy munkát sem kell tennie, csak ismertetni, mert abban a szerző már önmagát erkölcsileg valamint logikailag porig alázta.

liberalizmus,migráns,Soros
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?