Mindenki - avagy a gyerekeknek mindent szabad?

Február végén végre egy magyar film is kapott Oscar-díjat. A Saul fiát tavaly nem igazán tudtam annak tekinteni, s bár ezzel a mostanival is rengeteg baj van, de legalább a gyerekszínészek kiválóak voltak, nem pedig mesterkéltek, mint a tavalyi Oscar-díjas alkotás, vagy a Testről és lélekről című fesztiváldíjat nyert, agyonajnározott mű előzetesének minden párbeszédéből sugárzik. Őmiattuk megérdemelte ez a film a díjat, ha az üzenetéért nem is - bár kétségtelen, hogy azért kapta.
A történet lényege röviden: A főszereplő kislány, Zsófi egy új iskolába érkezik, ahol belép egy kórusba. Ez a kórus számos díjat nyert, és egy tíz nappal későbbi újabb versenyre készülnek. Mikor a kórust vezető tanárnő, Erika néni meghallgatja a lányt külön is, hogyan tud énekelni, hamisnak ítéli és megkéri, hogy a próbákon és a fellépéseken csak tátogjon és erről ne szóljon a többieknek. Ennek eleget tesz, de kitudódik legjobb barátnője, Liza előtt, aki maga is kórustag. Ezt a következő próbán a barátnő számon is kéri a tanárnőtől. Ő elmondja érveit, ti. azt szeretné, ha azok is részt vehetnének a világ körüli fellépésekben, akik kevésbé tehetségesek, ezért tátikázva bár, de bent maradhatnak kórusban. A beszélgetés közben kiderül, hogy számos tagja a csapatnak ugyanúgy némaságra van ítélve. Ezzel a megbeszéléssel nemhogy megoldódik a konfliktus, hanem Liza ötletére Zsófival megszervezik, hogy a fellépésükön a tanárnő intésére nem énekelnek, csak tátognak. Ez meg is történik, amire Erika néni rohadékoknak is nevezve a gyerekeket leszidja és feldúltan kirohan. Végül a magára maradt gyerekkórus Liza szólója után elénekli a versenydalát.
Az alapötlet onnan származik, hogy amikor rendező tanulmányait Angliában végezte, egy svéd iskolatársa elmesélte gyerekkori élményét, hogy egy kórus tagjaként a kórusvezető tanár kérésére neki nem volt szabad énekelnie, és ezt titokban kellett tartania a többiek előtt. Végül kiderült, hogy több gyerek is ugyanígy nem énekelt, s ebből végül a szülők révén nagy botrány lett.
A film és alapötlet viszonya pár szempont megvilágításával:
- Az alapötletet adó megtörtént esetből látszik, hogy a film cselekménye szinte teljesen adott volt. Amit hozzátett Deák Kristóf rendező, az a lezárás mikéntje. Nem a szülők csináltak botrányt, hanem a gyerekek nyilvánosan szégyenítették meg a kórusvezető tanárt.
- Az interjúkból nem derült ki, hogy az eredeti eset, során kiderült-e a kórust vezető tanár motívációja, a filmben azonban az a történet fordulópontja, amikor a gyerekek előtt elmondja Erika tanárnő az érveit, ti. ő csak jót akar tenni azokkal, akik nem kellően tehetségesek. Valószínűnek tartom, hogy ez is a rendező hozzáadása az eredeti történethet.
- A diktatúra fogalma több okból jelenhet meg a néző fejében, látva a film jeleneteit.
- Egyenköppeny az igazgatón és diákokon.
- A gyerekek egymást ellenőrzik a szünetben, hogyan viselkednek az osztályban.
- A rosszak neve fölkerül a táblára.
Tehát a filmes eszközök viszik bele az alaphelyzetbe ezt a jelentés tartalmat. Bár nem feltétlenül kellene így értelmezni. Állítólag a történet 1991-ben játszódik - nem tudatosult ez bennem a film nézésekor, vagy csak elsiklottam fölötte - tehát a rendszerváltás után. 1980-as születésű lévén én az alsótagozatot még a Kádár-rendszerben végeztem el. Emlékeim szerint az első osztályt biztosan még egyenköppenyben. A rosszak táblára írása pedig a rendszerváltás után is a fegyelmezés eszköze volt. Eljárt olykor a tanár keze. Volt a testnevelés tanárunknak egy retteget piros műanyagpapucsa, amivel kaptak a neveletlenek egy-két ütést. És ami a filmhez kötődő élményem, hogy én is bekerültem egy kórusba, ahova nem az igazgató tuszkolt be mindenkit, hanem az énektanár, aki a kórust vezette. Majd mikor kiderült, hogy a próbákon mindig három hanggal lejjebb dörmögtem, mint kellett volna, akkor a tanár megkért mindenki előtt, nyílvánosan, hogy csak tátikázzak. Rosszul esett akkor és ott, de nem nevezném terrornak, és nem okozott semmilyen törést. A fenti testi, fizikai fenyítéseket én magam sem tartom jónak. A manapság eluralkodó megoldásféle, hogy minden fenyítési eszközt, még a szóbelit is, kiveszik a tanárok kezéből, az nem azt eredményezi, hogy boldog és sikeres diákok lesznek, hanem összeomlik a közösség, s a tanárokat éri fizikai bántalmazás vagy a diák, vagy annak szülei részéről. Tehát eluralkodik a káosz és anarchia.
Logikátlanságok is számosan vannak:
- Egy versenyző kórusban eleve csak a legjobbak maradhatnának benne. A tehetségtelenek egy előzetes szűrés után be sem kerülhetnének.
- Tíz nap van a főszereplő kislány érkezése és a verseny között, mégis bekerülhet, ami a valóságban lehetetlen lenne, hacsak nem lenne tehetsége az énekléshez.
- Egy kórus összeállítása, felkészítése sok időt vesz igénybe, ráadásul nem egy demokratikus intézmény. Kell a vezető, és a feltétlen engedelmesség, hogy az valóban egy kórus lehessen. E miatt nem lehetne egy diktatúra vs. demokrácia konfliktus kifejezésének eszköze.
Véleményem szerint a Mindenki című film bemutatja, milyen a liberális szép új világ. Pozitív értékként állítják be a nyilvános megalázást, a fegyelmezetlenséget, a tiszteletlenséget. Nem a gyerekek a jó szereplők, s bár a tanár sem teljesen pozitív "hős", de az indokai érthetőek. Amit elmond a lázadó - feminista - növendéknek, az minden szavában helyes és megalapozott. Ott hibázik, hogy nem kíméletesen mondja meg a kevésbé tehetségeseknek, hogy nem énekelhetnek, s a filmben nem teszi hozzá, hogy azon lesz, hogy ők is fejlődjenek, vagy külön foglalkozna velük - ez már gondolom a játékidő rövidsége miatt sem fér bele. Azonban az alkotó(k) sarkos gondolatiságába sem fér bele. Aki fegyelmet követel, az már fasiszta meg náci? Egyenruha, a rosszak táblára írása is ezt sugallja - noha mindez igaz volt az én időmben is (nem pusztultam bele). Ahogy említettem, én is énekeltem kórusban, és volt alkalom, hogy a tanár megkért, hogy tátikázzak, de nem dőlt össze a világ ettől. A világ attól dől össze, ha a gyerekek a fegyelmezetlenséget. engedetlenséget és a megalázást, mint valami erényt kezdik megtanulni ebben a szép új liberális világban.
Egy kórusba fegyelem kell és a rengeteg energia, meg gyakorlás. Az egyik libsi hazugság annak sugalmazása, hogy egy csordányi gyerek csak úgy magától elő tud adni egy művet. A vége teljes hazugság, mert a tanárnő nélkül csak mindenki összevissza kornyikálna, még ha egyénenként jól is tud énekelni. Kell a karmester. A befejezés egy nagyon negatív üzenetet közvetít: ne megbeszéld a problémáidat, hanem alázd meg a felnőttet, mert neked mindent szabad, nem kell engedelmeskedni, mert az engedelmesség az rossz. Ezért az amúgy színészileg és történetvezetésileg jó film teljesem lenullázza magát. Persze, hogy tetszik azon liberális gondolkodásúaknak, akik gyűlölnek minden rendet a világban, csak azt nem fogják fel, hogy rend és összjáték nélkül nincs sem kórus. sem normális és egészséges társadalom. Nálam ezért tízből max. nulla pontot kap.
Ezért az üzenetért kapott Oscart egy legálisan megválasztott Trumppal szembeni hisztériától átfűtött díjátadón. Ha hazánkban az Andy Vajna által rendezett díjátadón lenne egy csöpp kis politika, akkor a 2010 előtti balliberális világ tehetségtelen és önmaguk és fesztiválok szórakoztatására műveket készítő filmesek most óbégatnának, bár teszik is ezt anélkül is.

film,liberalizmus,Mindenki,Oscar-díj
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?